Régóta tervben volt ez a többnapos találkozó, amiről most szó lesz. Rengeteget készültem rá, már olyan... október környékén elkezdtem a vásárolgatást, ötletelést, meg miegymást. Trix jött el hozzám, hogy december 5-től egészen 9-ig velem lehessen.  Egy részem félt, hogy nem tudom a szabadságot összeegyeztetni a dolgokkal, de sikerült. Mármint, mondjuk úgy, megadták a szabit minden gond nélkül és ezért nagyon hálás vagyok. Sok meglepetéssel készültem Trixnek, habár apróságokkal, főleg azokhoz képest, amiket tőle kaptam, de ne szaladjunk ennyire előre. A készülődés utolsó napja... hát, azt hittem, a meglepetések háromnegyedét kidobom, mert annyira nem haladtam semmivel. Dolgoztam, későn értem haza, nem volt energiám, vagy szimplán elbeszélgettük/eljátszottuk az időt. De meglett. Spoiler: általában akkor dolgoztam a meglepiken, mikor ő elment aludni, azaz jó későn. xD
5-én, azaz szerdán mentem fel elé BP-re. Fura volt újra látni őt, de egyben jó is! Tudtam, hogy valószínűleg megint ezer évig nem látom, hiszen messze lakik tőlem. Ettől függetlenül a barátságunk szerintem napról-napra erősödik, de Trix, javíts ki, ha én tévednék.  A szokásos eltévedős ceremóniánkat megejtve sikerült eljutnunk a... jézusom, a nevét se tudom. Mindegy, nagy épület, mindenféle bolttal, vendéglővel, mozival legfelül... lövésem sincs most, mi a neve, úristen. xD Na mindegy. Körbejártuk, megint végigdumálva az egészet, így nem is figyeltük, hova lehetne beülni. Aztán elmentünk egy hely mellett, ami jó lett volna, de úgy voltunk vele, hogy majd visszafelé. Nos, végül egészen máshova ültünk be kávézni, majd indultunk vissza a buszhoz. Kellett a hazai terep, hogy elkezdődhessenenek a közös napjaink. Véleményem szerint az első esténk sikerült a legeslegjobban. Nagyon-nagyon jól éreztem magam és nem az ajándékok tömkelege miatt, hanem a hangulat miatt. Szerintem rég nevettem annyit, mint azon az estén. Persze, az a kevés pia mennyiség is rásegíthetett, de végül is az csak csokilikőr volt. Nem nagy dolog. Szóval... egy élmény volt. Egyébként az ajándékok közül azért kiemelnék párat, ami nagyon-nagyon tetszett és amit különösen értékelek. A közös bakancslista. 93 dolgot írt össze Trix és persze voltak köztük vicces, nem komolyan gondolt dolgok, de a többségében nagyon benne lennék és remélem, hogy minden nekünk kedvez majd és véghez visszük a listát. Be is fogom gépelni magamnak, hogy lássam, mik vannak tervben. Ez az ajándék számomra amúgy valami olyasmit jelképezett, hogy... hosszútávú lesz a mi barátságunk és bízom benne, hogy semmi és senki nem szakít el minket. Hiszen te vagy a legjobb barátnőm (egy időben le akartam szokni erről a kategorizálásról, nos, ...eddig ment xD) és mindig szükségem lesz rád.  A másik, amit szintén értékelek, az a levél. Bár mindig írunk egymásnak, de... nem tudom, ezt nagyon megszerettem magunkban? Bennünk? Hogy mondjam...? xD Szóval, hogy mindig írunk. A többi ajándék közül még a macit emelném ki, Blairt...  Imádom! Azóta vele alszok... bár ezt tudod. A többit már nem emelgetem itt ki, de mindent nagyon köszönök és nem is tudom, mivel érdemeltem ki annyit mindent, amit kaptam. Aranyos vagy nagyon, imádlak!  Ugyanakkor remélem, hogy az általam készített és vett meglepetések is hasonló örömöt váltottak ki belőled. Mindennel sokat dolgoztam és szívemet-lelkemet beletettem, különösen abba a dobozkába. Egyébként tényleg úgy akartam elkészíteni, mint a videóban, mármint, hogy plusz lapokat beleragasztani és még több képet belerakni, de... ezzel utolsó este lettem kész, így már nem próbálkoztam meg vele. Amúgy, ha még lett volna időm rá vagy kreativitásom, akkor a fotók mögé csempésztem volna egy-egy apró levelet, jókívánságot is... illetve ez volt a tervem, de végül ide sem jutottam már el. Tehát, sokkal jobb lett volna, ha... ügyesebb vagyok. De remélem, ígyis tetszett. :3 A többi ajándékról nem ejtenék szót. Tehát az első este erről szólt, itt a nagy karácsony előtti lázban. Játszottunk felelsz és merszet is, ami mindenféleképpen vicces volt, de... legközelebb összeszedem a gondolataim ehhez a játékhoz, meg gyártok előre kérdéseket és meréseket... xD így kicsit döcögősen ment, de vicces volt. Nem voltunk fent túl sokáig, mert a magam részéről fáradt voltam, így ha jól rémlik, olyan fél 1 fele mentünk aludni.
A második nap... nos, nem mondhatom, hogy nem aludtuk ki magunkat, ugyanis délután fél 2 fele keltünk, ha minden igaz. Így egy gyors reggeli után útnak indultunk a városba, mert hát előre megbeszélten mozizni akartunk. Tehát bemutattam Trixnek a csodás mozinkat, ami... ugyebár hagy némi kívánnivalót maga után. (Ki tudja, meddig és milyen formában működik ez még. xD) Amúgy a Grinch-et néztük meg, az új animációs mivoltában és... nos, aki szerette a régi, Jim Carrey-s változatot, az élőszereplőset, az ne nézze meg, vagy ne várjon túl sokat tőle. Sokmindent megváltoztattak és szerintem nem lett a legjobb. Karácsonyi mesének elment, a hangulatot adta, de nem úgy, mint az elődje. Mozi után még beültünk a munkahelyemre egy Baileys-re, forrócsokival... vagyis, fordítva. Forrócsoki baileys-el a hivatalos neve. Épp nem voltak túl sokan, így egész jó volt. Megmutattam Trixnek, hol melózok nap, mint nap, meg úgy nagyjából a kollégákat, ilyesmi. (Ekkor amúgy gondolkodhattam egy pincéri álláson is, mármint ott, a kávézóban, ahol dolgozom, de azóta végül döntöttem és inkább a nem irányába, habár nem a munka miatt. Egyszer mindenképp ki akarom magam próbálni pincérként, szerintem tanulnék némi... hmm, kiállást? Meg szednék önbizalmat is, ami nem ártana.) Ezután mentünk haza, ahol anya tartott szóval minket. Szó szerint. Először a filmről kérdezgetett minket, majd a nappaliban kötöttünk ki mindhárman, plusz Marley... és beszélgettünk. Illetve többnyire Trix és anya, de nekem mindig öröm látni, hogyha a barátnőm és az édesanyám elbeszélgetnek egymással. Később anyának mennie kellett aludni, ugyanis ő másnap dolgozott. Így hát átvonoltunk Trixel a szobámba, ahol... nekiálltunk sorozatozni. Meg filmezni. Ezen az estén voltunk fent a legtovább, mert valamikor hajnal 3-4 fele feküdtünk le aludni.
Harmadik napra pedig egészen más volt tervezve, de felborult az egész rendszer... mamámhoz kellett menni, meg aznap jött haza apám is. Szóval, nála töltöttünk pár órát, iszogattunk, beszélgettünk, azaz mamám többnyire mesélte az ilyen-olyan dolgait. Utólag belátom, hogy ezúttal talán hiba volt ez a féle találkozó, de már utána vagyunk... ...és a negyedik nap is mentünk hozzá.
Az utolsó nap pedig, mikor Trix hazaindult, már nem volt sok időnk. Még beültünk egyet teázni a melóhelyemre, majd a buszhoz kísértem. Akkor és ott felvetődött bennünk egy új találkozó gondolata is, miszerint milyen jó lenne együtt Szilveszterezni  de ez azóta totálisan meghiúsult. Béna beosztás... de... jövőre nem engedek belőle. Jövőre mindenképp az én Trixemmel akarok átlépni az újévbe. 
Egyébként kicsit szomorú vagyok. Egyrészt, mert hazament, másrészt, mert... így, hogy a Szilveszter nem jön össze, így esélyesen sokáig nem fogom őt látni. A márciusi külföldi úttal elmegy a szabim egyik fele, áprilisban pedig kezdődik a fagyi szezon, s mint tudjuk, fagyi szezonban szabadságot nem is tudok kivenni. Max napok átpakolgatásával, de őszintén szólva, múlt nyáron is baromira húzós volt 2 napnál többet lenyomni egyhuzamba... bár, ha más mód nem lesz és kollegina is belemegy, úgyis kapni fogok az alkalmon.

Teháááát... egy szó, mint százezer... én nagyon hálás vagyok, hogy Trix velem volt. Nem akarok nyálas lenni vagy egyebek, de én úgy érzem, hogy minden találkozó egyre inkább erősíti a kapcsolatunkat, egyre többet tudok róla, s egyébiránt napról-napra közelebb érzem magamhoz. Nem engedlek el soha, Trix. Te vagy a legjobb.   

"Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul."

Uuuuhhh és végre... megvolt a koncert, amire fél éve megvettem a jegyet. Azóta van tervezve maga a program, a 4 nap, meg a... minden. Stefan. Annyira boldog vagyok, hogy összejött a dolog! Minden szuper volt, hogy úgy mondjam. Jó, nem volt minden fixen leszervezve és vannak dolgok, melyekről itthon nem mindenki tud, de az más kérdés. Más téma. Egyszerűen néha jó csak úgy... kimozdulni, spontán végigcsinálni valamit. Na, de nézzük az elejétől. Egészen szerda estig nem volt fix, hogy hogyan is lesz a csütörtök, avagy maga a koncert napja. Annyi biztos volt, hogy Stefan a koncert után jön haza velem és vasárnapig itt lesz. Ennyi volt biztos. De aztán ahogy haladtunk előre az időben, nos, úgy lett kitalálva a dolog, hogy elsőként felmentem reggel Pestre. Nagy nehezen, szó szerint nehezen megtaláltuk egymást Stefannal. A másik oldalon mentem fel a metrótól, nem ott, ahol ő várt és vagy negyed órán át kerestük egymást. Vagyis én őt, mert ő egy helyben maradt, hogy véletlenül se kerüljük el egymást. xD Jó indítás, ugye? Aztán megtaláltuk egymást és indultunk is vissza hozzánk. Egyszerűen muszáj volt, hogy hazajöjjünk, mert le kellett pakolnia. Nem jöhetett volna a koncertre a bőröndjével, az a helyzet. Szóval utazgattunk. Sokat beszélgettünk. Az első talin sem volt semmiféle zavarom, igazából, de most még annyi sem. Mintha ezer meg egy éve ismerném, vagy annyit találkoztunk volna már. Na meg, azt így elöljáróban elmondhatom, hogy a négy nap alatt azért sikerült jobban megismernem őt. Jobban, mint eddig ismertem. És ez tök jó érzés.  Nos, hazajöttünk (hazasétáltunk a busztól). Marleyval rögtön összebarátkoztak, ami számomra kicsit sem volt meglepő. De tényleg. Akit én szeretek, azt Marley is szokta, így nem volt kérdés, hogy összehaverkodnak. Stefan gyorsan lepakolt a szobámban, meg átöltözött és hívtam is egy taxit, hogy kiérjünk a buszhoz, ami... vitt is minket vissza Pestre. Jahh, a kedvenc buszsofőrömet nem is mesélem....... hát én azt hittem, kinyírom magam már, komolyan. Egyrészt Stefan is szívatott, hogy jaj, én meg a sofőr... másrészt... az a sofőr... konkrétan folyamatosan flörtölt. És persze, hogy amikor jöttünk, amikor mentünk, mindkét alkalommal ő volt a buszon. S amikor leszálltunk Pesten, utánunk szólt, hogy: "Engem nem visztek a buliba?" Hát nem... :'D
Nos, hivatalosak voltunk egy találkozóra, még a koncert előtt. Egy szerepjátékos leányzó, akit... nem is tudom, hogyan nevezzek itt. Mondjuk Becks-nek, a karaktere után. Szóval elsőnek hozzá mentünk el, suliból ugrott ki pár percre, hogy összefussunk. Tényleg rövid volt, odaadtuk neki az ajándékot, megmutatta, merre kell mennünk, ha a Dürer kertbe el akarunk jutni és ment is vissza. Mi pedig a koncert helyszínére. Vicces volt, ugyanis egyrészt így sem voltunk biztosak abban, hogy jó felé megyünk-e xD másrészt Stefan az út egy részében belém kapaszkodott. Szegény, miattam szenvedett... én beszéltem rá arra a cipőre, vagyis magassarkúra, amiben jött... (igen, Stefan - de akit takar a név, az nyilvánvalóan nő xD) Na, a lényeg, hogy odaértünk, miután telefonon még kértünk segítséget Beckstől. Nos, nem mondanám, hogy sok VIP jegyes volt. Mert nem. Egyáltalán nem mondanám soknak. Voltak ismerős arcok is, de nem igazán mentem oda senkihez. Aztán megérkezett Viki is, róla tudtam, hogy jönni fog és már előzetesen mondtam is Stefannak. Lényegében Vikivel meg az ő barátnőjével voltunk négyesben így az este folyamán.
Nekünk, VIPeseknek korábban kellett amúgy megjelenni. Már fél 6-kor. 6 után pedig találkozhattunk Michael Malarkey-el.  Na jó, először egy férfi jött be és mondta el, hogy mit szabad, mit nem, meg hogy a TV show-ról semmit se kérdezzünk, hiszen ez a zenei karrierjéről szólt a koncert, nem a Vámpírnaplókról. Pedig... ahw, Enzo. A magam részéről mindig szerettem Enzot. Vagyis az elején nem, de ahogy megismertük a történetét, úgy megkedveltem. Lényegtelen. Nos, a beszélgetés után kaptunk autogrammot!  Aztán lehetett fotózkodni. Vagy egyénileg, vagy csoportosan, ezt mi dönthettük el, de mindenképpen egy fotót kaphattunk. Én mindenképp úgy akartam, hogy együtt menjünk oda Stefannal, s ő beleegyezett, így lett egy közös fotónk Michaellel, hármasban. Ahww. Azért durva volt ennyire közel lenni hozzá, meg úgy az egész... a hangulat, meg minden. Nehéz elmondani szavakkal.
Aztán búcsút is kellett vennünk tőle. Úgy értem, még mielőtt a valódi koncert elkezdődött volna, egy amolyan vendégelőadó jött a színpadra. Amúgy, második sorban voltunk, tehát baromira közel a színpadhoz. Amíg vártunk, addig a lányokkal ittunk egy-egy pohár vagy épp üveg valamit... csak hogy megalapozzuk a helyzetet, vagyis a hangulatot. Nos, amint megjött Michael, beindult az igazi buli. Még videóra is sikerült felvennem, ahogy besétált a színpadra.  Azért szögezzük le, nem ismertem túlzottan Michael dalait. Inkább azért akartam a koncertjére elmenni, mert hát ő volt Enzo és úristen. Nos, most már a zenéjét is szeretem, be kell vallanom. Igazából az egész koncert szerintem piszok jó volt. Nem számítottam arra, hogy ennyire hangulatos lesz az egész. S nem csak azért, mert VIPesek voltunk, vagy mert majdnem első sorban voltunk... na jó, de, ez is közrejátszott. Megadta az alap élményt, amit egyikünk sem fog elfelejteni. Ahogy azt sem, hogy beugrott a tömegbe és elszáguldozott közvetlenül mellettem, aztán Stefan háta mögött és vissza a színpadra. OMG! Ez volt aztán a váratlan lépés tőle, de tényleg. Állítom, még az egyik szervező vagy nem tudom ki is meglepődött, olyan értetlen fejjel sietett Michael után.  Vicces volt.
Ahogy pedig vége lett a koncertnek..... nos, jöhetett az éjszakai élet. Úgy értem, nem volt szállásunk. Felmentünk úgy Pestre Stefannal, hogy tudtuk, nem lesz hová mennünk. Hiszen kora reggel, hajnal 5-kor indult az első busz haza - hozzánk. Igazából.. elvoltunk. Sétáltunk a városban, beültünk ide-oda meginni valamit (bár a Salvatore bár, ahol tavaly voltunk Reináékkal, az most csalódás volt, nem is voltunk ott sokáig xD). Láttunk egy hírességet is, avagy celebet... mindenki számára ismerős bizonyára Dombóvári István neve. Nos, őt láttuk. Meg ő is látott minket.  Látta, hogy szerencsétlenkedünk és nem merünk odamenni hozzá. Azt is látta, hogy utána az út túloldaláról bámultuk, majd azt is látta, hogy visszamentünk oda, ahol volt... aztán felszívódott. Megjegyeztem Stefannak, hogy na, biztos azt gondolta, hogy végre eltűnt ez a két lány és gyorsan leléphet addig. Jah, meg amúgy bementünk mosdóba ott, ahol ő volt. Mármint ő kajált, hajnal 2-kor, mi meg ugye a városban lézengtünk... khm.
Ezután... azt hiszem, ezután mentünk és vettünk pizzát, hogy legyen bennünk némi étel is. S olyan 3 fele döntöttünk úgy, hogy ideje megkeresni a Népligetet. A helyzet az, hogy... inkább ezt nem is részletezem. Csak annyit mondok, hogy soha többet GPS. Vagy annyira pontosan írom be a helyszínt, hogy... nem is tudom. Bahh. Mindegy, egy órán át biztos a rossz helyen voltunk, mire rájöttünk, hogy merre kell menni. Közben a telefonom 2x lemerült. De volt nálam ilyen hordozható töltő... azonban harmadiknak már aggódtam, hogyha lemerül, soha az életben nem találunk el a buszpályaudvarra. Na mindegy. Nos, a hajnal 5-ös buszt nem is értük el, de 5 percen múlt. Végül a későbbivel indultunk haza, 6:10-kor, ha jól emlékszem.
És lényeg a lényeg, 8 fele értünk be a városba. A buszon én aludtam szerintem vagy 20 percet, vagy fél órát, megszakításokkal... elfoglaltunk Stefannal a busz hátsósorát. xD Azt hiszem, mindketten kellőképpen ki voltunk ütve - én csütörtök reggel 7 fele keltem, ő hajnal 4-5 (?), s azóta nem aludtunk. Gondoljatok bele. Az én szervezetem már ordított azért, hogy aludjak. Nos, hazaértünk olyan... fél 9 fele talán. Egy gyors zuhany, aztán dőltünk be az ágyba, bár Stefan elmondása szerint fent tudott volna maradni. Na én nem.  A péntekünk amúgy ebből állt. Pihenésből. Tudom, hogy ilyen tekintetben rossz házizadga voltam, mert Stefan délután/estefelé már bőven volt olyan állapotban, hogy mehettünk volna erre-arra, sőt, ő akart is volna, de én... esküszöm, az is fizikai fájdalmat okozott, hogy egyik helyről a másikra átmásztam. Én kivoltam. Szóval, Stefan, ezúton is sajnálom, hogy a péntekünk ilyen "mehh" lett. 
Ám szombatra volt programunk. Meglepő vagy sem, de mamámhoz voltunk hivatalosak mindketten. Annyit meséltem már Stefanról neki, hogy úgy voltam vele, mindenképp bemutatom őket egymásnak. Nos, a lehető legjobban sült el a találkozó. Olyannyira, hogy az egész napot ott töltöttük, iszogattunk, beszélgettünk, nem is keveset, sőt, elmentünk együtt sétálni is. Egyszerűen jó volt. Mamám az unokájává is fogadta Stefant a végén, annyira jó volt az egész.  Örülök, boldog vagyok, hogy ennyire megvolt köztük az összhang meg minden.  Ugye mamámnak folyton úgy meséltem Stefanról, hogy mennyire zárkózott és hogy velem is nehezen találkozott, stb. Most azért... vagyis azóta változott a helyzet és ezt mamám első kézből tapasztalhatta meg.  Elindultunk haza. Stefan sokat mesélt, azt hiszem, ekkor nyílt meg nekem... hmm, nem is tudom, hanyadik alkalommal. Nem sok. De örültem, hogy beszélt és megtudtam dolgokat róla. Arról, hogy ki ő, vagy miket is tett, milyen is ő. S mindegy, mik azok a dolgok, amiket mondott. Ugyan úgy gondolok rá most is, mint előtte.  Szóval, hogy is volt...... soha nem szabadulsz tőlem!? Készülj fel és fogadd el, Stef.  Hazaérve folytattuk a beszélgetést, meg szó volt a játékról is, tervekről, meg mindenféle dologról.
Hajnal 1 fele feküdtünk le, ha jól rémlik. És ez volt végül is az utolsó közös esténk, hiszen másnap, azaz vasárnap már indulnia kellett haza. Ám délelőtt még átmentünk vásárolni, meg apával elugrottunk mamámhoz egy kávéra. Aztán itthon is ittak még egy kávét apával. Haha. Legközelebb lesz közös témájuk, ami azt illeti. Apa fegyver gyűjteménye meg a kard a falon... nos, igen, sokaknak tetszik. Olyan családias volt az egész amúgy, vagy nem is tudom.  S végül apával kivittünk kocsival Stefant a buszhoz... 
Apa azon nevetett a kocsiban, hogy alig szállt fel Stefan a buszra és indult el, máris pötyögtünk egymásnak. Rám nézett és kérdezte: "Máris hiányoztok egymásnak?" Hát most na. És ha igen? xD
Nos, nagyjából így teltek el a napjaink. Szerintem egy élmény volt és ismétlős, mindenféle tekintetben, vagy értelemben. Örülnék, ha még lenne lehetőségünk találkozni, többet és többet, sőt, annál is többet.

Köszönöm, Stefan,
ezt a négy napot!

„A barátság nem azon múlik, milyen régen ismersz valakit, hanem azon,
felismered-e a barátodban azt, akire szükséged van.”

Nagyon régóta vártam a tegnapi napot, hisz tegnap volt az a nap, amikor egy újdonsült barátnőmmel találkozhattam: Stefannal. Kb. május vége óta ismerem és hamar belopta magát a szívembe, olyannyira, hogy azt hiszem, június vége felé már azt mondtam, találkozni szeretnék vele. Voltak is tervek, de sokminden közbejött, többek közt az, hogy dolgoznia kellett. Így hát a tali eltolódott... egészen mostanáig. Bár hazudok, hisz egy tali volt még lebeszélve, de az egyéb okok miatt végül nem valósult meg. Na, de most... most igen. Persze végig aggódtam, hogy ez sem jön össze, de aztán egyre bizakodóbb lettem, hisz egyre többször jött fel a tali, legalábbis utalgatás keretein belül. És végül megvalósult. 
6:45-ös busszal mentem fel BP-re. Tudni kell rólam, hogy én és BP két külön álló fogalom... eltévedek, nem tudok ott közlekedni, nyuszi vagyok. De szerencsére úgy kalkuláltunk, hogy csak egy metróval kellett átmennem a vonatállomáshoz. Tehát a Népligetből átmentem a Nyugati pályaudvarra - taps nekem. Tényleg megérdemlem, senki se merjen röhögni.  Igazából... végig bennem volt a félsz, hogy vajon milyen lesz ez az egész. Mennyire fogjuk jól érezni magunkat, mennyire passzolunk össze így, a valóságban, meg egyáltalán miről fogunk beszélni, mit fogunk csinálni... Nos, 8:40-ig agyalhattam ezeken a dolgokon, ugyanis akkor végre megérkezett. Azt mondta, már a vonat ablakából kiszúrt engem, mondván: ez csakis én lehetek. Mármint, ahogy meglátott. Ahogy megérkezett, egy öleléssel üdvözöltem, ahogyan az már tőlem amúgy teljesen megszokott. Persze a kezdeti zavar mindkettőnknél megvolt. Furcsa volt végre személyesen látni egymást, azok után, hogy fél éve beszélgetünk neten keresztül. Eleinte nem is tudtam, mit is hozzak fel témának, szóval jöttek a szokásos hülyeségek: hogy utazott, hogy van, meg mennyire fáradt... meg ilyenek. Asszem. Szóval sablonos dolgok. Aztán ahogy kint sétáltunk, eszembe jutott a legjobb kérdés: hol van az a rejtélyes, titokzatos harmadik személy, akit még a talira hozott..... volna? Mert hát, Stefan már előző tali ötletnél is azzal szívatott, hogy hoz még valakit, akit be akar nekem mutatni. És már akkor is teljesen kiakadtam, hogy mi az, hogy velem találkozik és hoz még valakit... xD a végén már arra gondoltam, hogy a kiskutyáját hozza el. Nos, végül is nem tévedtem sokat. Egy kutyát akart hozni, de plüsst. És csupán szívatás volt tényleg végig az egész. Persze nevettem rajta, mert na, tényleg vicces volt és beparáztatott.
Amúgy a találkozónk első felvonása abból állt, hogy beszélgettünk és sétáltunk, közben pedig eltévedtünk. Vagyis nem tévedtünk annyira el, de sosem tudtuk, éppen merre járunk... de csak nevettünk rajta. Valahogy azt hiszem, egyikünk sem esett annyira pánikba és a magam részéről... nem is érdekelt, hol vagyunk. Tudtam, hogy valahogy visszajutunk majd a nyugatihoz, ha eljön az ideje.
A napunk egyik ismertetőjele, vagyis inkább a mi védjegyünk az lett, hogy mindenhova bementünk, majd azzal a lendülettel ki is jöttünk, ezzel pedig elérve, hogy hülyének nézzen minket mindenki. Példának okáért először bementünk egy kávézóba... kívülről nem látszott, mennyire puccos a hely. Túlságosan ki volt nyalva mindenki, biztonsági őr, pincér, akármicsoda... szóval ahogy beléptünk, Stefannal egymásra néztünk és tudtuk, hogy ez nem a mi helyünk. Aztán kimentünk. Utólag azon nevettünk, hogy igazából nem csak a be-ki járkálásért nézhettek bunkónak minket, hanem azért is, mert a köszönési illemformáról egy cseppet megfeledkeztünk lányos zavarunkban...  Ugyan ezt a bemegyünk-kijövünk dolgot még vagy 5x tuti eljátszottuk a nap folyamán. Igazából minden fullra tömve volt, így volt, ahová bementünk és a tömeg láttán fordultunk sarkon. Hát, karácsonyi forgalom vagy micsoda...
Egy másik kávézóban találtuk meg az első olyan helyet, ahol végre le tudtunk ülni, életünk legdrágább forrócsokiját elfogyasztani - ezt én álltam. Nem is írom le, mennyibe fájt. Ekkor már háromnegyed órája együtt voltunk. Itt ajándékoztuk meg egymást, de erről nem is írnék bővebben. Nagyon szuper dolgokat kaptam  és meg is hatódtam - mármint előtte nem, de a buszon hazafelé már igen. Aztán volt néhány csendesebb pillanatunk, de összességében elindult végül a beszélgetés, az eszmecsere. Itt nem is tudom, mennyi ideig voltunk... szerintem egy fél órát, órát biztosan. Igazából az órára nem néztem rá sokszor, csak az elején vagy 2x, aztán felőlem a telefon ellehetett a zsebemben. 
Később hol a Westendben császkáltunk, hol az aluljárókban, hol csak simán az utcákon. Benéztünk a könyvesboltokba is - bár a végén már úgy húztam el Stefant előtte, hogy nehogy megint bemenjünk (vagy felőlem mehettünk volna, de na, ő kérte, hogy ne engedjem be ). A tali végén még beültünk egy helyre, ahol kitaláltuk, hogy mi most iszunk valami finom alkoholt. Életünk legrosszabb választása volt a Bloody Mary - pedig elég híres koktél. Ahogy kihozták és belekóstoltunk, mindkettőnk fejét érdemes lett volna látni. Utólag megnéztük neten, hogy mit is tartalmaz ez a csodálatos ital: Vodka, paradicsomlé, só, bors és valami fűszerkeverék... nos, ha valaki meg akarja szívatni a párját, vagy barátját, az nyugodtan itasson vele ilyet. Viszont az árára való tekintettel először ő itta meg, majd én is leküzdöttem. Közben végignevettük az egészet és vagy milliószor elmormogtuk, hogy ilyet soha, de soha többet nem iszunk. Igazából rohadt vicces volt az egész szitu... szerintem. És ezt úgy képzeljétek, hogy a vonat indulása előtt fél órával ejtettük meg és innen még el kellett jutni a nyugatiig. Szóval gyorsan is kellett meginnunk azt a csodát. De... sikerült!  Egyébként ha már fűszer... az egész talinkat átjarta egyféle különlegesség. És imádtam, nem tudom, hogyan fogalmazhatnám meg. 
Ezután elkísértem még a vonathoz, ahol végül csináltunk néhány közös fotót, majd megölelgettük egymást és végül elváltunk. Ez történt 15:20 körül. Tehát lényegében a fél napot együtt töltöttük minimum és... és szerintem nagyon-nagyon jó volt. Egy Igazi Élményben volt részünk, ugye, Stefan?!  Legalábbis számomra az volt és mindenképpen meg kell ismételni valamikor, valahogyan. Talán legközelebb valóban összejöhet a több napos találkozó, ahogyan azt először terveztük. Köszönöm ezt a napot Neked!